A nagyobb hipermarketek, üzletek a pszichológiától a magatartáskutatáson keresztül a marketingstratégiáig mindent bevetnek, hogy vásárlásra csábítsák a vevőket, és még akkor is mélyen a pénztárcájukba nyúljanak, ha a fogyasztók inkább spórolni és nem költekezni szeretnének. A boltok trükközéséről már korábban is hallottam – el is hittem –, éppen ezért évek óta bevásárlólistával vagyok csak hajlandó shoppingolni, és ettől csak abban az esetben térek el, ha valami véletlenül lemaradt a felsorolásomból. Az eredménynek három pozitív hatása is van. Egyrészt roppant büszke vagyok magamra, hogy a boltok nem voltak rám képesek nyomást gyakorolni a sokszor megtévesztő és félrevezető üzleti taktikáikkal, másrészt a pénztárcámból is csak az előre eltervezett összeg kerül a kasszás hölgy kezébe, harmadrészt pedig nem kell otthon sopánkodnom, hogy miért is vettem meg annyi haszontalan terméket.

Amikor belépünk egy hipermarketbe, megnyugtató, lágy hangon szóló dallamok ragadnak vásárlásra bennünket. Az andalító muzsika hallatán elengedjük magunkat, már szinte az ajtóban érezhető, hogy kevésbé vagyunk stresszesek. A légkondicionáló pedig még tovább fokozza hangulatunkat, és máris azt vesszük észre, hogy robotszerűen pakoljuk tele gigantikus méretű kosarunkat, persze az árakkal fikarcnyit sem törődve.

Toljuk magunk előtt a bevásárlókocsit, nézelődünk, talán még a lépéseinket is a hangszórókból áradó andalító zene ritmusához igazítjuk és halkan a dallamot dúdolgatjuk, miközben a kezünk motollaszerűen jár, és egyik terméket a másik után helyezzük teljes nyugalommal kosarunkba. Ahhoz fáradtak vagyunk, hogy a polcok mellett sétálgatva lehajoljunk, vagy pipiskedve a fejünk fölé magasodó polcokról válogassunk, ezért automatikusan a szemmagasságba helyezett termékek közül szemezgetünk, nem is gondolva arra, hogy éppen egy klasszikus marketingstratégiának lettünk a részesei. Ugyanis a szemmagasságban, középen elrendezett áruk jóval drágábbak, mint például a polc alján vagy tetején található olcsóbb társaik.

Egyre magabiztosabban és határozottabban rójuk a métereket a hűs hipermarketben, megállunk, bámészkodunk, meggyőzzük magunkat, hogy az ötödik parfümre és a harmincharmadik gyöngysorra is szükségünk van. Majd kosarunkba pillantva kissé csalódottan nyugtázzuk, hogy igazából az még semmilyen fontos élelmiszert nem tartalmaz. Megrándítjuk a vállunkat és kicsit gyorsabb tempóban, szinte az egész teret bejárva szemünk elé tárulnak azok a termékek, alapélelmiszerek, amelyekre majdnem mindennap szükségünk van. Gondolkodás nélkül jár a kezünk, rendületlenül tesszük kosarunkba a cukrot, a lisztet, az olajat, és miközben a legfontosabb dolgoknak szorítunk helyet, rájövünk, hogy ismét csapdába estünk, és fizetésünk nagy részével újfent a bevásárlóközpont bevételét gyarapítjuk.

Közben eszünkbe jut, hogy igazából csak azért ugrottunk el vásárolni, mert a szórólapon le volt árazva a tej, a tojás, az öblítő és a mosogatószer, és csak ezekből szerettünk volna nagyobb készletet venni. Gyorsan, szinte futólépésben keressük az árengedményes termékeket, de csalódva vesszük észre, hogy a kedvezményes áru elfogyott. Gondolkodni nem sok időnk van, mert már egy órája bolyongunk a monumentális méretű üzletben, ezért hamarjában bedobálunk bevásárlókocsinkba néhány akciósnak hirdetett, de mégis teljes áras terméket, és a kassza felé igyekszünk.

Mire a pénztárhoz jutunk már szomjasak, fáradtak és türelmetlenek vagyunk, és a kígyózó sor sem az a látvány, amitől sikerül kicsit összeszedni magunkat. A sorból kilépve, unottan odaballagunk a kasszánál kihelyezett pultokhoz, kezünkbe veszünk egy magazint, belelapozunk, majd a kosarunkba dobjuk. Meglátunk egy cuki napszemüveget, amit szintén nincs szívünk otthagyni. Hasunk elkezd korogni, hát belehajítunk két szelet csokit és egy jégkrémet is a kocsinkba. A gyöngyöző, jéghideg üdítő látványára nagyokat nyelünk, és végül ennek sem bírunk ellenállni.

Amikor a kasszánál ránk kerül a sor, már csak egyetlen vágyunk van, minél hamarabb friss levegőt szívni és az órákig hallgatott, kezdetben lágy melódiának tartott, de a vásárlás befejeztével idegtépő, harsogó zenebonává változott ricsajtól mihamarabb megszabadulni. Hazafelé ballagva szentül megfogadjuk, hogy az ilyen kelepcéket a jövőben nagy ívben elkerüljük. Nem veszünk több felesleges dolgot, nem költünk ennyit, hanem listát készítünk, és tudatos vásárlóvá válunk. Én is belefutottam a nagyobb üzletek vásárlásra csábító, szövevényes hálójába, de ma már bevásárlólista nélkül egyetlen boltba sem teszem be a lábam, és nagyon odafigyelek arra is, hogy ne a reklámok mondják meg, hogy milyen „hiperszuper”, mindent tudó termékre van szükségem, hanem én döntöm el, hogy mire költöm el a pénzem.